Az időskor bölcsessége

 „Megöregszem, miközben egyre tanulok.” Szolón gyakran ismételte öregkorában ezt a verset. Olyan értelme van, hogy én is elmondhatnám az enyémre vonatkozólag.

Tovább »

Címkék: felvilágosodás, halál, hamvas_béla

Wass Albert: A Magyar Nemzet Hét Parancsolata

 Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik, de különösképpen a magyarra.

Tovább »

Címkék: wass_ albert

Szabó Lőrinc: Az Egy álmai

Tovább »

Címkék: szabó_lőrinc

Karinthy Frigyes: Géniusz

Este volt, - Hő-Fogyat, ahogy Va-Kondiában nevezik és a kávéház szél-redőnyeit lehúzták. Az előkelően, különböző tapintású asztalokkal berendezett szalonban megszólaltak a villamos jelzőhárfák és váltakozó g- és d-dúrban zúgtak szüntelenül hívogatva a vendégeket.

Tovább »

Címkék: tapasztalás

Jacques Prévert: Hogyan kell madárportrét készíteni

Először fessünk egy kalitkát

nyitott ajtóval

Tovább »

Címkék: vers

Idővel megtanulod.....

Jorge Luis Borges:
"...Egy bizonyos idő elteltével, az Ember megtanulja észlelni a szubtilis különbséget, egy kéz támogatása és egy lélek megláncolása között, megtanulva azt, hogy a szeretet nem annyit jelent mint valakivel lefeküdni vagy, hogy van melletted valaki és nem azonos a biztonság állapotával, ily módon az ember elkezdi megtanulni, hogy a csókok nem kontaktusok és az ajándékok nem ígéretek....

Így hát az ember elkezdi elfogadni felemelt fejjel és tágra nyitott szemmel bukásait, megtanulva, hogy minden utjait a Most-ra alapozva kell felépítenie, mivel a holnap talaja túl bizonytalan a tervezéshez... és a jövőnek mindig számtalan változatai vannak, melyek azonban félúton megállnak.....

És egy idő után, az ember megtanulja azt is, hogy ami túl sok, legyen bár a Nap életet adó melege is, – éget és megszenesít. Ekkor elkezdi beültetni saját kertjét, önnön lelkét díszítve, ahelyett, hogy arra várakozna, hogy virágot hozzon neki valaki, és megtanulja azt, hogy rendelkezik az elviselés, tűrés erejével, mivel értékes ő ..... így hát az ember csak tanul, egyre tanul nap mint nap.....
Idővel megtanulod azt, hogy együtt lenni valakivel azért, mert fényes jövőt ígér számodra, annyit jelent, hogy előbb-utóbb vissza akarsz majd térni a múltba. Idővel meg fogod érteni majd azt is, hogy aki képes hibáiddal, gyengeségeiddel együtt szeretni téged, anélkül, hogy meg akarna változtatni, – meghozhat neked minden boldogságot, amire vágysz.

Idővel rájössz majd arra is, hogy ha csupán azért vagy e személy mellett, hogy társa legyél magányában, elkerülhetetlenül eljutsz addig, hogy nem akarod látni többé őt. Megérted majd azt, hogy az igazi barát nagyon kevés és aki nem harcol értük, előbb vagy utóbb hamis barátoktól körülvéve találja magát.
Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szavak, egy egész élet folyamán tartó sebet üthetnek a másikban.
Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak.
Idővel meg fogod tanulni azt, hogyha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága soha többé már nem lesz olyan erősségű.
Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog lehetsz barátaiddal, egy idő után siratni fogod azokat akiket hagytál elmenni.
Idővel rájössz arra, hogy egyetlen tapasztalat sem fog soha többé megismétlődni, amit valamelyik lény mellett töltöttél. Idővel rájössz majd arra, az aki megaláz vagy megvet egy emberi lényt, előbb vagy utóbb maga is ugyanazt a megvetést és megalázást fogja elszenvedni, de megsokszorozódva, négyzetre emelve.

Idővel megtanulod majd, hogy a dolgok siettetése vagy erőltetése végül azt hozza, hogy nem úgy történik amint remélted.
Idővel rájössz, hogy a valóságban nem a jövő a legjobb pillanat, hanem pontosan az a pillanat a legjobb, amit most élsz meg.
Idővel látni fogod, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok akik tegnap még veled voltak és most már elmentek, nincsenek....
Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni, – egy sír előtt kimondva – teljesen értelmetlen.
Sajnos, ezeket idő teltével lehet megtanulni..."
Fordította: Korpos Magdi

Forrás

Tovább »

Címkék: jorge luis borges

Wass Albert: Patkányok honfoglalása

Wass Albert alig ismert tanulságos novellája...

Tovább »

Címkék: novella, tanulságos

Március

Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed,
Március! Az influenzán át gázoltunk feléd, a tél dögvészén, a
sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből
érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilá-
gon, kifújom magam és énekelni kezdek.

Tovább »

Címkék: márai_sándor, tavasz

Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelõtt Dsuang Dszi,

a mester, egy lepkére mutatott.

-Álmomban - mondta, -ez a lepke voltam

és most egy kicsit zavarban vagyok.

-Lepke, -mesélte, -igen, lepke voltam,

s a lepke vigan táncolt a napon,

és nem is sejtette, hogy õ Dsuang Dszi...

És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, -folytatta eltünõdve,-

mi az igazság, melyik lehetek:

hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét

vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: -Ne tréfálj, Dsuang Dszi!

Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát!
 

Õ mosolygott: - az álombeli lepke

épp igy hitte a maga igazát! -

Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán

valami mégis megborzongatott,

kétezer évig töprengtem azóta,

de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepklét,

a lepke õt és minhármunkat én.

kép innen
 

Tovább »

Címkék: mátrix, szabó lőrinc

Szabó Lőrinc: Lóci verset ír

Ünnep előtt volt. Kint a kertben
húsvéti bárány bégetett,
most borult virágba az alma,
a barackfa már vetkezett,

Tovább »

Címkék: gyerek, isten, szabó lőrinc, természetesség

Áldás mindenkire!

SZERETET HIMNUSZ
A tibeti halottas könyv kincse  

Tovább »

Címkék: áldás, boldogok, halottaskönyv, önjáró_szöveg, szeretethimnusz tibeti

Az idea hatalma

Azt, hogy a vétkesnek az iráni rítus szerint miért kellett magát ilyen vezeklés alá vetnie, most már nem különösebben nehéz megérteni.

Tovább »

Címkék: hamvas

A lét elviselhetetlen könnyûsége

Milan Kundera:
A lét elviselhetetlen könnyûsége


(részletek)

Az örök visszatérés gondolata rejtélyes, és Nietzsche zavarba ejtette vele a többi filozófust: micsoda képtelen gondolat, hogy amit már egyszer átéltünk, egyszer ugyanúgy megismétlõdhet, és hogy ez az ismétlõdés is ismétlõdhet a végtelenségig. Mit akar mondani ez a zavaros mítosz?

Tovább »

Címkék: kundera

Wass Albert: Te és az Isten

 Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?

Tovább »

Címkék: hit, isten, próza, szeretet, vallás

Az igazságtalanságról

Szókratész egy alkalommal azt mondta, hogy az igazságtalanságot jobb elszenvedni, mint elkövetni.

Tovább »

Címkék: hamvas

Csáth Géza: A Varázsló halála

A varázsló, egy harmincon aluli férfi, akinek arca már egészen szomorú, ráncos és kisgyerekes volt a sok ópiumtól, cigarettától és csóktól - hamvazószerdán, kora hajnalban haldoklott. Bálteremben vagy lakomán, nem tudom. Egy kis fülkében ült, szegény egyedül. Kétség nem férhet hozzá, hogy mire a nap felkel, már ki lesz nyújtózkodva, s maga is jól látta ezt. Nem volt szomorú miatta.

Tovább »

Címkék: csáth, novella

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlõdne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelõsség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek. (das schwerste Gewicht).

Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyûnek mutatkozhat.

De vajon a nehéz valóban szörnyû, a könnyû pedig valóban csodálatos?

A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nõ arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjen rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.

Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegõnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadok, semmi jelentõségük sincs.

Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyût?

...

Említettem már, hogy a metaforák veszedelmesek. A szerelem metaforával kezdõdik. Azaz: a szerelem akkor kezdõdik, amikor a nõ belevési elsõ szavát költõi emlékezetünkbe.

...

Az esemény annál jelentőségteljesebb és kivételesebb, minél több véletlen szükségetetik hozzá.
Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. AMi szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma.
Csak a véletlen szól hozzánk.
Úgy igyekszünk olvasni belőle, mint a cigányasszonyok az ábrában, amit a kávé üledéke képez  a csésze fenekén.

Tovább »

Címkék: kundera, most_olvasom

R. Kipling: Riki-tiki-tévi

"Riki-tiki-tévi"

Tovább »

Címkék: kipling, mese

Greg Sanders levelei

Ő nekem azt írta egyszer Dél-Amerikába: „Hastings városa, július. Ma berepült egy darázs az ablakomon, s nekirepült annak a ventillátornak, amelyet te küldettél ide nyár elején. El is kapta rögtön a lapát, és odadobta pontosan a kezemhez, valami könyvre, amelyet olvastam. S én jól megnéztem, mert valami ebben nagyon érdekelt. Még akkor élt, még mozgatta a csápjait is, még szúrni akart.”

Tovább »

Címkék: bölcsesség

Három Radnóti

Radnóti Miklós:
Sem emlék, sem varázslat

Tovább »

Címkék: radnóti_év, vers

Goethe: Marienbadi elégia

Mit adhat a viszontlátás ma nékem,
mit rejt e nap még bimbózó csodája?
Nyitva előtted a pokol, az éden;
a szellemet mily kétkedés dobálja! -
Nem, már nem! Tárul a menny kapuja,
s egy lány emel égi karjaiba.

Úgy fogadott az éden, íme, mintha
az örök üdvösséget érdemelnéd;
betelt szived reménye, vágya, titka,
célod lelkében, ott voltál te vendég,
s mig szemeid a Szépségre tapadtak,
sóvár könnyeid rögtön elapadtak.

Gyors szárnyaival a nap hogy repült el,
maga előtt hajtva a percek árját!
Az esti csók pecsét volt, tele üdvvel,
hogy másnap is ily gyönyör fénye vár rád!
A vándor órák testvérnépe halkan
jött s tűnt: egy öröm sok-sok változatban.

A csók, a végső, a borzalmas-édes,
örömök mily szövetét vágta ketté -
A láb siet, s vár; a küszöbre? Vége!
Kardját ott mintha tűzangyal emelné!
A szem borúsan néz a komor útra;
és visszanéz: a kapu már becsukva.

S ezzel bezárult ez a szív magába,
mintha nem nyílt volna meg soha, és nem
gyúlt volna a csillagok ragyogása
versenyre benne kedvese körében;
s megbánás, rossz kedv, önvád s gond szakad rá,
füledtté téve légkörét s nyomottá.

De hát vége a világnak? A bércek -
szent árny fejüket már nem koszorúzza?
Folyóparton zöld tájak nem kísérnek
erdőn-mezőn át? Nem érik a búza?
S roppant Ég nem ível odafent, Ő,
a Formateremtő és Formadöntő?

Mily frissen, tisztán, bájosan, csodásan
leng most elő, komoly felhők alatt,
a lányt idézve, éteri varázsban,
egy páraszőtte szeráfi alak:
Ő leng így, láttad, mikor táncba kezdett,
Ő, a legszebbek között is a legszebb.

De futó percig szabad csak csodálnod
ködképét, mely a valóság helyett van!
Vissza a szívbe! Jobban rátalálsz ott,
ott jár-kel ő sok változó alakban,
s az egyből lassan száz lesz és ezer lesz,
ezer és ezer, s mindig kedvesebb lesz.

Ahogy lent várt a kapuban, s azontúl
ahogy vitt, föl, lépcsőnkint boldogítva,
s a végső csók után jött, hogy bolondul
a legvégsőt is ajkamra szorítsa:
tisztán él minden mozdulata-képe,
lángrajzként a hű szívbe beleégve.

A szívbe, mely, mint bástyafal, szilárdan
őrzi magát és őt, egymásba zárva,
érte örül, hogy itt van e világban,
és csak általa eszmél már magára,
szabadság neki ez a drága börtön,
s csak azért ver, hogy mindent megköszönjön.

Ha a szerelem képessége, vágya
aludt, s a viszontszerelem igénye,
egyszerre derűs tervek ifjusága
támadt fel, döntés és gyors tett reménye!
Ha frissült már szellem a szerelemben,
én frissültem, és a legédesebben;

és ezt Ő tette! - Micsoda nyomasztó
ború gyötört, testi-lelki nehézség,
körül rémképek, minden oly riasztó,
az üres szívben fuldokolt a kétség:
s kapu nyílik, remény gyúl, virradatként:
s kilép Ő maga és hozza a napfényt.

Isten békéje nagyobb üdv a Földnek,
mint az ész - mondja az Irás - s ez annak
testvére, annak a nyugodt örömnek,
mit csak a kedves jelenléte adhat:
a szív pihen, s a legnagyobb tudásban
részesül, a teljes odaadásban.

Tiszta keblünkből vágy tör fölfelé, hogy
egy felsőbb, tisztább, különb Rejtelemnek
hódoljunk, önként és hálásan, és ott
fejtsük titkát az örök Névtelennek:
e vágy: a jóság! - Ily magasba szállok,
ily mámor övez, ha előtte állok.

Szeme előtt, mint nap ha tűzne rája,
lehelletétől, mint tavaszi szélben,
megolvad, bármily jégbörtön a vára,
az önzés a dermedt-mély lelki télben;
öncél, önérdek nem áll meg előtte:
tovariasztja őket már a jötte.

Minthogyha ezt mondaná: - "Életünknek
minden órája gyönyörű ajándék,
már alig látjuk a tegnap letűntet,
ami holnap lesz, tilalmas talány még!
S noha ígért olykor az este rosszat,
örömöm is láthatta a bukó nap.

Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen, vidáman
a perc szemébe! Rajta, egy se vesszen!
Használd javadra, bizakodva, bátran,
munkádban éppúgy, mint a szerelemben!
Légy mindig egész, s légy gyermek szivedben,
így minden leszel, leszel győzhetetlen!"

Könnyű teneked, gondoltam, egy isten
a perc kegyét társul rendelte melléd,
s míg veled van, magában látja minden
egy-egy pillanatra a sors kegyeltjét;
nekem baljós jel, hogy ím messzehagylak -
Égi bölcsesség mit ér itt vigasznak!

Már messze vagyok! Mit kíván e kétes
pillanat tőlem? Nem tudnék felelni.
Némi jót is fűz még ugyan a széphez;
de ez csak teher, jobb lesz eltemetni.
Féktelen vágy űz, sóvár, örök ínség -
Sírni, végtelen, nincs itt más segítség.

Zuhogj hát, könny, ömölj, föltarthatatlan -
De soha ki ne oltsd a tüzet itt benn!
Fájdalom őrjöng, egyre szilajabban,
élet és halál csatázik a szívben.
Írt lelhet a test, hűteni e nagy kínt;
de a lélekben erő, akarat nincs;

nem érti: Őnélküle hogyan éljen?
Az Ő képét ismétli, százszor, újra.
Marad a kép, majd szétszakad a szélben,
elmosva most, most sugarasra gyúlva.
Bármily kis vígasszal is hogy igézne
e vad zajlás tűnése, érkezése?

Hagyjátok el most, drága utitársak,
magány vár itt, moh, szirt, lápos vidék!
Ti menjetek! A Föld útjai várnak!
Oly gazdag a világ, s oly nagy az Ég!
Tanuljatok, a részt fürkészve, gyüjtve,
az élet titkát dadogva, betűzve.

Én, istenek áldott kedvence nemrég,
elvesztettem a Mindent s magamat;
adtak, próbául, Pandora-szelencét,
mely sok jót és még több vészt tartogat;
az üdvösséges ajkakhoz emeltek,
s most elszakítanak - és tönkretesznek.

(Szabó Lőrinc)

Tovább »

Címkék: megtévesztés, öreg, ragaszkodás, szerelem, vágy

Hamvas Béla: Héloise és Abélard

...

Tovább »

Címkék: hamvas

Szabó Éva: Indulás előtt

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy ,,megérte''
egy ,,hinni kell''
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja.

a kép innen

Tovább »

Címkék: vers

"Nőnapi" vers

Falcsik Mária:

Zöldségesné, negyven felé

Tovább »

Címkék: életkép, nőnap, poen, vers

Két vers

Százados fák kiszáradnak

nem szárad ki szemem könnye.

Folyók fagya is fölenged,

nem enged fagyos fájdalmam.

Mit tehetnék, tehetetlen,

kínommal kinél keressek

balzsamot bús bánatomra,

keservemnek könnyebbséget?

Szívem szomorúság szántja,

bánat bénítja bensőmet.

Ha megtér a tarka tavasz,

megtöri a tél hatalmát,

tört testemet eltiporja.

Fű a földön, lomb a fákon,

rokkant testem a rög alatt,

tücsök lennék Túlvilágon

féreg a fekete földben.




részlet a Kanteletárból, a finn irodalom és népköltészet kötetéből.




Aludj,

egy fáradt vén fa fölrepült és elpihent

a legkönnyebb felhőn,

a vízcsepp lábujjhegyen gurul

reszkető szíved fölött

szeretném ha kócsag lebegne mosolyodban

hó hull

komoly fekete medvék vonulnak

én nem tudom hogy férnek el kicsi

tavaszi szobánkban

nem is rád gondoltam tavaly mikor

hirtelen felgyógyultam

amerre jársz jószagú friss fehérnemű

lebeg a fejed a fejed fölött

könyvek hallgatnak körülöttünk

nagyon örülni nem szabad vigyázz

a halott virággal legyezlek melyet

hajadból nekem adtál.

                                 József Attila - Aludj

 

Tovább »

Címkék: vers

Szabó Magda:A szerep

Mikor a szerepet rá osztották, nem örült.

Tovább »

Címkék: magda, szabó

Ovidius: Átváltozások

PHILEMON ÉS BAUCIS

Tovább »

Egy magányos lélek fejlődése

Egy magányos lélek fejlődése - Rosszcsirkeff Mária emlékiratai

Tovább »

Címkék: novella

Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Tovább »

Címkék: attila, józsef

A kis herceg

részlet

Tovább »

Címkék: a, de, herceg, kis, lámpa, lámpagyújtogató, saint-exupéry